Koller Eszter: Sose szánj

Amikor látunk egy beteg embert, önkéntelenül is megsajnáljuk. A pszichológiában van egy olyan fogalom, hogy „empátia-sírás”, azaz, amikor egy baba elkezd sírni akkor a többi is. Így hát úgy gondolják, hogy ez egy velünk született tulajdonság. S persze nem csak a másikat, hanem rengetegszer önmagunkat is sajnáljuk. Ez a művem a sajnálatról,valamint az önsajnálatról szól. Bemutatja, hogy a szánalom igen csak pusztító hatású lehet. A megoldást az első és az utolsó novella együttvéve alkotja, így építettem fel; a köztük levő novellák, meg bemutatják a szánalom erejét. Ez a könyvem a legmelankolikusabb az összes közül. Sokan kérdezik tőlem, hogy egy ilyen világban, nem inkább vidámságra lenne szükség? Én szerintem a vidámságot csak akkor látjuk meg, ha a bánat koncepcióját is teljesen megértettük. Hisz ez két véglet, és mindkettőnek az erejét meg kell tapasztalnunk ahhoz, hogy egyik se húzzon át teljesen magához. Persze, akkor lehetne kérdezni, hogy miért ne lehetnénk mindig vidámak? A vidámság kicsit olyan, mint a pénz: rengeteg mindent meg lehet vele oldani, de egyre mohóbbak leszünk tőle. A vidámság nem egyenlő a boldogsággal!