Terdik Szilveszter: Petrasovszky Manó

„Petrasovszky Emmánuel (Manó) neve leginkább a hazai görögkatolikusok számára cseng ismerősen. Nem csoda, hiszen legjelentősebb művei mai napig meghatározzák több, kiemelkedően fontos hazai görögkatolikus templom (például Máriapócs, kegytemplom; Miskolc, székesegyház) belső összképét. Családja a trianoni békeszerződést követően Sátoraljaújhelyen telepedett le, s a fiatal művész – budapesti tanulmányai után – ebbe a városba tért vissza, amelyhez hű maradt élete végéig. Míg művésztársa és legjobb barátja, a hasonló alkotói pályát befutó Mezőkövesdi Takács István művei az egész ország területén megtalálhatók, addig Petrasovszky munkái – a tanulmányaik alatt, illetve a közvetlenül diplomázásuk után felvállalt, közös munkáiktól eltekintve – szinte kivétel nélkül Északkelet-Magyarország római és görögkatolikus templomaiban lelhetők fel. Petrasovszky művészete életében kevés elismerést kapott. Korai, évfolyamtársaival készített közös munkáikról még rendre beszámolt a helyi sajtó, de aztán a második világháborút követő zavaros időszak, majd a kommunista hatalomátvétel kultúrpolitikája nem kedvezett a vallásos művészet területén elkötelezett alkotóknak: sorsuk az elhallgatás, tudatos mellőzés lett. Jelen kötetünkben az életművet egy vázlatos életrajzon és a művész fontosabb munkáinak részletesebb ismertetését tartalmazó, képekkel gazdagon illusztrált fejezeten keresztül mutatjuk be. A művész életútjához és az egyes megrendelésekhez kapcsolódó levéltári dokumentumokat az adott műről szóló leíráshoz kapcsolva közöljük. Mindezt Petrasovszky számunkra elérhetővé vált gazdag levelezésének közlése követi: a Dokumentumok című fejezet első részében a Takács Istvánhoz, a másodikban feleségéhez írott, a harmadikban pedig görögkatolikus papokkal folytatott levelezése olvasható. A levelek izgalmas betekintést nyújtanak egy gazdag életút sokszor megpróbáltatásokkal teli, nehéz szakaszaiba is, de legtöbbször hitelesen közvetítik a művész elkötelezett, mély keresztény hitét, és a minden nehézség ellenére megmaradó, sőt inkább erősödő alkotói vágyát.” (Részlet az előszóból)